|
|
|
| |
Az LG Electronics vállalati ügyeit mindig a közönség igényeinek figyelembevételével irányítja.
Az LG Electronics alapítása óta a dél-koreai elektronikai iparon belül élenjárt a kellemes és boldog társadalom megteremtésében. A vállalat immár hosszú évek óta hozzájárul a jólét megteremtéséhez, melynek során mára nemcsak nemzeti, hanem globális nagyvállalattá nőtte ki magát. |
| |
| 2008 december |
|
|
|
|
 |
Az LG Electronics Magyar Kft. második éve ajánlja fel jótékonysági célokra a partnerek karácsonyi ajándékaira szánt összeget. Az LG idén az állami gondozásban élő gyermekeket támogatja, így a fóti Gyermekváros és három SOS-gyermekfalu részesül a termékadományokból. Az ajándék összértéke bruttó 1,4 millió forint, amelyből az egyes intézmények egyenlő összegben, egyforma háztartási és szórakoztató elektronikai eszközöket, egy-egy porszívót, hűtőt, mosógépet és nagyméretű LCD TV-t kaptak.
A karácsony az egyik legszebb ünnepünk, így az LG-nél fontosnak tartjuk, hogy minden gyerek egyformán örömét lelje benne – éljen akár családban, akár állami gondozásban. Fontosnak tartjuk, hogy az év vége közeledtével üzleti eredményeinken túl azokra is figyelmet fordítsunk, akik számára minden segítség értékes. Emellett különösen örülünk annak, hogy hozzá tudunk járulni az otthonok életkörülményeinek javításához és a gyermekek öröméhez.
|
|
|
| |
|
| 2006 december 21 |
|
Karácsonyi adománnyal lepte meg az LG Electronics Magyar Kft.
a Magyar Gyermeksebész Alapítványt
Az LG Electronics Magyar Kft. Karácsony alkalmából, 1 millió forintot adományoz a Magyar Gyermeksebész Alapítványnak. Az adományból elsősorban a Semmelweis Egyetem I.sz. Gyermekklinika részesül majd, az összeget műszervásárlásra költik, amely a gyermekek sürgősségi ellátásához nyújt óriási segítséget.
|
|
Az LG Electronics budapesti központú regionális irodájának ügyvezető igazgatója, Alan S. Song azért döntött az adományozás mellett, mert a cég filozófiája a világon mindenhol az, hogy magas technológiai színvonalú termékeivel javítsa az emberek életminőségét és támogassa a rászorulókat.
A Magyar Gyermeksebész Alapítvány elnöke, Prof. Dr. Verebély Tibor elmondta, hogy az alapítvány a Gyermekgyógyászat intézményi kereteit, gyógyítás feltételeit és a gyermekgyógyászati tárgyú kutatást támogatja, valamint segíti az ország összes gyermeksebész osztályának műszer-beszerzését. „Az osztályok pályázatai alapján a kuratórium dönti el, hogy mely gyermekkórház sebészeti osztálya kaphatja meg a vágyott műszer árának 50%-át, mivel a pályázási feltételek alapján a kórháznak rendelkeznie kell a fennmaradó összeggel.” –mondta el Prof. Dr. Verebély Tibor.
Az LG Electronics rendkívül fontosnak tartja a szociális- és egészségügyi, valamint a kultúra és a sport támogatását. A cég 2001-től több éves projekt során, a UPC-vel együttműködve televíziókészülékeket ajándékozott kórházaknak, 2004-ben útjára indította a „Gyermekeinkért” adományozási programját, amely során 57, a gyermekek életkörülményeinek javításán fáradozó szervezetnek adományozott termékeiből összesen 10 millió forint értékben. Legutóbb, 2006. nyarán és ősszel a Szegedi Idegsebészeti Klinikát segítette ki 7 db NEO-Plasma ES-H1264 DM0 típusú klímaberendezéssel, amely elengedhetetlen volt a klinikán végzett gyógyító tevékenységhez.
„Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarországon eddig minden évben több alkalommal tudtunk a társadalom kiemelt fontosságú területein segíteni. Úgy gondolom, hogy idén az átszervezés alatt álló egészségügyi rendszer egyes intézményei számára még fontosabbak a nagy cégek adományai. Kötelességük támogatni a rászoruló intézményeket. A gyerekek jelentik a jövőt, így az ő javukra adományozni számomra külön öröm.” – mondta el Alan Song, ügyvezető igazgató.
|
| 2006 december 1 |
|
| Adományozással egybekötött sajtótájékoztatót tartottak ma a szegedi Idegsebészeti Klinikán, ahol hivatalosan is átadásra került az LG Electronics Magyar Kft. 7 db NEO-Plasma ES-H1264DM0 típusú klímaberendezése. Az adománnyal az LGEMK célja a klinikán kezelt betegek ellátási körülményeinek javítása, gyógyulásuk elősegítése. |
|
 |
A Szegedi Idegsebészeti Klinika az ország 3. legnagyobb szakintézménye, ahol évente közel 2000 fekvőbeteget és 13000 járó beteget látnak el.
A Klinika fő feladata a Dél-alföldi Régió idegsebészeti ellátásának biztosítása, valamint szakirányú oktatással, képzéssel és tudományos kutatással is foglalkoznak az intézményben. A hazai és az egyre növekvő számú külföldi beteg számára 42 aktív ágyon biztosítanak szakszerű ellátást. Az évi másfél-ezret meghaladó műtéti szám jelentős részét a szerte a világon népbetegségnek számító degeneratív gerincbetegségek képezik, e mellett jelentős számban fordulnak meg a klinikán a koponya- és gerincdaganatok miatt műtétet igénylők, valamint éreredetű megbetegedéssel, agyvízkeringési zavarral vagy fájdalom-szindromával küzdők.
Az Idegsebészeti Klinika 1990-ben költözhetett át az akkor újként átadott Klinikai Tömbbe, amely ugyan számos tekintetben a hazai átlagot meghaladó előnyös lehetőséget nyújt a betegellátás terén, bizonyos igényeket azonban a gazdálkodási keretek korlátozott volta miatt halasztani, majd később elhagyni kényszerültek. Így történhetett meg, hogy a megfelelő klimatizálást, sem az osztályon, sem pedig a műtőkben, nem tudták biztosítani.
Az egészségügyi finanszírozás gondjai miatt a jogos igény egyre teljesíthetetlenebbnek tűnt. Ebben a nehéz helyzetben nyújtott segítőkezet a klinikának az LG.
Az LG Electronincs Magyar Kft. – az LG Electronics Kelet-európai régióközpontjaként - arra törekszik, hogy magas technológiai színvonalú termékeivel a fogyasztók életminőségét nap, mint nap javítsa. A cég ügyvezető igazgatója – Alan Song – 2006 nyarán figyelt fel egy sajtóhírre, miszerint a szegedi Idegsebészeti Klinika műtőjében lehetetlenné váltak bizonyos műtétek, az elavult, orosz klímaberendezés miatt. A műtő speciális légkondicionáló berendezését napokon belül megjavították, az elavult rendszer kicserélésére azonban nem volt pénz. A hírek hallatán a Dél - kóreai származású üzletember azonnal felvette a kapcsolatot Prof. Dr. Barzó Pállal, az intézet vezetőjével, aki örömmel fogadta a hírt, hogy az LG jóvoltából egy korszerű, minden igényt kielégítő klímarendszerrel gazdagodik a klinika. Az LG adománya - az összesen 1.500.000 Forint értékű, 7 darab NEO-Plasma ES-H1264DM0 típusú légkondicionáló készülék végül a kórtermekben került beszerelésre. Az adományozott készülékek több fokozatú sterilizálásra képesek: anti-bakteriális szűrővel, hármas illóanyag szűrővel, Nano Carbon Ball- és plazmaszűrővel is rendelkezik. A berendezéseket a Planning&Trading és az Alfa-Klíma Kft. helyezte üzembe. A beüzemelés értéke meghaladja az 500 000 forint-ot.
A mai, hivatalos adományozáson Alan Song, az LG Electronics Magyar Kft. ügyvezeto-igazgatója a következőket mondta:
„Az LG Electronics felismerte, hogy a kiemelkedő gazdasági teljesítmény nyújtásához, olyan utat is lehet találni, amely a humán értékek gyarapításához vezet. Cégünk arra törekszik, hogy felelős tagja legyen annak a társadalomnak, amelyen belül tevékenykedik, így küldetésünknek érezzük a közhasznú vagy kiemelten közhasznú szervezetek, az egészségügyi közintézmények, szociálisan rászorulók támogatását. Filozófiánkról általánosan elmondható, hogy örömmel támogatjuk mindazt, ami szebbé, értékesebbé teszi világunkat, hiszen folyamatosan megújuló termékeink is ezt, azaz az emberek kényelmét, jóllétét szolgálják.”
Az LG nagy gondot fordít arra, hogy az adott ország gazdasági, társadalmi és szociális helyzetét ismerje, így tisztában van azzal is, hogy a magyar egészségügy jelenleg komoly nehézségekkel küzd, így a gazdasági szféra hathatós támogatására, felajánlásaira szükség van. A Szegedi Újklinika örömmel fogadta az új klímakészülékeket. Prof. Dr. Barzó Pál az adomány átvétele után a következőket mondta:
"Mindenekelőtt köszönetet kell mondanom az LG adományáért az Egyetem, az Idegsebészeti Klinika, nem utolsó sorban a betegek nevében. Megtisztelő számunkra, hogy az LG felfigyelt helyzetünkre és segítő kezet nyújtott akkor, amikor az egészségügyben bekövetkezett restrikciók miatt ilyen álmoknak az esélyéről is le kellett mondanunk. A klinika számára a betegellátó részleg ily módon biztosítható folyamatos klimatizálása nem luxus, ellenkezőleg, a gyógyulást segítő környezet megteremtését jelenti. Aki nyáridőben megfordult a klinikán - akárcsak látogatóként is - az tudja igazán értékelni ezt a nemes gesztust. Ismételten köszönöm Song Úr kedves szavait és a Cég segítségét."
Az LG, ES-H1264DM0 típusú légkondicionáló készüléke több fokozatú sterilizálásra képes: anti-bakteriális szűrővel, hármas illóanyag szűrővel, Nano Carbon Ball- és plazmaszűrővel is rendelkezik. Az LG Electronics Magyar Kft. Hosszú-távú tervei között szerepel, hogy adományozás keretén belül a továbbiakban is egészségügyi intézményeket, gyermekotthonokat támogasson rendelkezésre álló eszközei segítségével.
|
|
|
| 2004 október 11 |
| Kosárünnep Fehérváron |
|
 |
2002 óta szinte hagyománnyá vált, hogy minden évben a kosárlabda bajnokság kezdete előtti hétvégén rendezik meg az LG kupát a fehérvári kosárlabdacsapat otthonában, az Alba Regia Sportcentrumban. Ez a kiemelkedő sportesemény évről-évre szurkolók százait vonzza a sportcsarnokba, ahol három napon keresztül két magyar és két külföldi csapat jobbnál-jobb mérkőzéseit izgulhatja, szurkolhatja végig a közönség.
Az LG kupa, a kosárlabda-előszezon egyik legrangosabb tornája azon kívül, hogy remek szórakozást kínál a nézőknek, kiváló felkészülési lehetőséget és megmérettetést jelent a versengő csapatoknak.
Október 15. és 17. között rendezték meg idén az LG Kupát a németországi BC Iceline Karlsruhe, a BS Energy Braunschweig, a kecskeméti Univer KSE és a házigazda Albacomp kosárlabdacsapatainak részvételével. A torna fővédnöke Kuncze Gábor országgyűlési képviselő, Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke, Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere és Y. H. Kim, az LG Electronics Magyar Kft. ügyvezető igazgatója volt. A torna védnökének feladatait pedig Balsay István országgyűlési képviselő, a MKOSZ társelnöke, H.K. Yuh, az LG Electronics Magyar Kft. üzletág igazgatója, Laufer Tamás, az Albacomp Számítástechnikai Rt. vezérigazgatója és Nagy Gábor, az Alba Regia SC elnöke, a MKOSZ alelnöke látta el.
A torna mindhárom napján izgalmasabbnál-izgalmasabb mérkőzéseket játszottak a csapatok, melyekből az Albacomp került ki kupagyőztesként – a hazai szurkolótábor nem kis örömére. További büszkeségre adott okot, hogy a legjobb edzőnek Farkas Sándort, az Albacomp trénerét választották, míg a kupa legjobb játékosa a szintén Albacompos Jermaine Spivey lett.
|
|
|
| |
|
| |
| Az LG társadalmi szerepvállalásáról külföldön |
| |
| Terry Fox – A remény maratonja |
|
 |
Az LG Electronics szponzorálta a Terry Foxról elnevezett maratonfutást, amelyet a rákkutatás és kezelés javára rendeztek a Seoul World Cup Parkban 2003. szeptemberében.
A Terry Fox maratont minden évben Kanadával együtt 53 nemzet rendezi meg a rákbetegek megsegítésére.
Dél-Koreában a kanadai nagykövetség kereskedelmi kamarája (Chamber of Commerce) a maratont teljesen non-profit eseményként bonyolítja le. Az LG Electronics az eseményből befolyt bevételeket különböző kutatási intézményeknek adományozza.
※ A Terry Fox maraton névadója, Terry Fox, 22 éves korában, egy egész Kanadán átívelő maraton futása közben hunyt el, amelynek célja adományok gyűjtése volt a rákkutatás támogatására. |
|
|
| |
|
| LG jótékonysági koncert a Cseh Köztársaságban |
|
 |
2003. decemberében az LG jótékonysági koncertet adott a Cseh Köztársaság fővárosában, Prágában, a diákösztöndíjak támogatására; amellyel jó benyomást tett a közszolgálat területén. A koncertet a cseh elnök feleségének ösztöndíj-alapítványa szervezte az idegennyelvű programokban jól teljesítő diákok javára. A koncert prominens vendégei között volt többek között Vaclav Klaus, a cseh elnök, Prága polgármestere, valamint Dél-Korea csehországi nagykövete. A koncert után az LGE egymillió cseh koronát adományozott a cseh elnöknek. Az LG Electronics ezenkívül nyelvi segédanyagokat ajándékozott a prágai Károly Egyetemnek, így elősegítve a régió további fejlődését. |
|
|
| |
| LG nap Huizhou-ban |
|
 |
Kínában, Huizhou City város egyik főutcáját az LG számos közösségi szolgálata és a közjó érdekében kifejtett marketingtevékenysége elismeréseként „LG Daido” névre keresztelték át, jelentése: LG főút. Ezenkívül a város kinevezte január 31-ét Huizhou LG napjának, elismerve az LG hozzájárulását a város elmúlt 10 évben tapasztalható fejlődéséhez. Az LG 2003 óta tartja meg az LG napot Huizhou városában, Kína Guangdong tartományában, melynek során számos eseményt szervez a városvezetés és a polgárok részére, így köszönve meg kedvességüket és támogatásukat. |
|
|
| |
|
| A Villa de Las Ninas |
|
 |
Az LG Electronics szponzorálja Villa de Las Ninas nevű iskolaházat Mexikóban, amelyet a Mária Nővérei Szövetség missziós csoport üzemeltet. Az iskolaház ingyenes műszaki oktatást biztosít Mexikó szegénységben élő gyermekeinek. Az LG Electronics az iskolaház éves eseményeit és tevékenységeit támogatja, ilyenek például a vásárok, a karácsonyi koncertek, a műszaki oktatás stb. Az LG Electronics ezenkívül a kitűnően végző diákoknak egyéb ösztönző jutalmakat is adományoz.
Az LG Electronics különös figyelmet fordít a Villa de Las Ninas íjászcsapatának támogatására. Sőt, 2003. januárjában világklasszis íjászbajnokokat hívott meg az iskolaházba. Az LG Electronics ezenkívül Mexikóban sikeresen megrendezte a 2003. évi LG Cellular Cup bajnokságot. |
|
|
| |
| LG – A remény programja Közel-Keleten és Afrikában |
|
 |
Az LG Electronics ingyenes operáció lehetőségét biztosította nyúlszájjal született kisbabák számára olyan elszegényedett régiókban, ahol nem állnak rendelkezésre megfelelő orvosi erőforrások. Az orvosi csapat Dél-Korea legjobb szakorvosaiból áll, akik ingyenes orvosi segítséget ajánlottak fel a nyúlszájjal született gyermekek részére. Az LG Electronics egy teljesen új élet lehetőségét biztosítja ezeknek a gyermekeknek.
A dél-koreai fogorvosok klubjával, valamint a Koreai Nyúlszáj és Szájpadlás Szövetséggel (Korean Harelip and Palate Association) együttműködve az LG Electronics 30 pakisztáni kisbeteget tudott ellátni tavaly augusztus közepén.
Az LG a Korea Egyetem önkéntes orvosi csapatával együttműködve Marokkóban elindította az „LG – A remény programját”, melynek során 30 olyan nyúlszájjal született gyermek műtétét végezhették el, akiknek családja nem tudta volna vállalni a műtét költségeit.
Az LG Electronics azt tervezi, hogy az ingyenesen megoperált gyermekeket a továbbiakban is rendszeres vizsgálatokban és rehabilitációban részesíti, a szolgáltatást pedig kiterjeszti Irakra illetve más nemzetekre is.
|
|
|
| |
|
| Drogellenes kampány Thaiföldön |
|
 |
Az LG thaiföldi leányvállalata, az LGEMT, drogellenes kampányt indított Thaiföldön. A droghasználat komoly probléma az országban. Az LGEMT a thai kormány drogellenes programjaival együttműködve tavaly önkéntes országjáró gyalogtúrát szervezett. Ennek során a résztvevők Chiang Mai-tól Bangkokig 698 km-t tettek meg, ami napi 24 km gyaloglást jelent.
Mintegy 30 000 ember vett részt az LGEMT drogellenes kampányában. Az LG leányválallata egy másik kampányában minden meglátogatott régióban 1 millió aláírás összegyűjtését tűzte ki célul. Az LGEMT a kampány során befolyt bevételek egy részét a Thai királyi családnak adományozta. |
|
|
| |
| LG általános iskola és LG falu Kínában |
|
 |
| Az LG kínai leányvállalata, az LGESY egy elmaradott mezőgazdasági falu fejlesztésére LG színestévé falut hozott létre. A leányvállalat ezenkívül életre hívta a faluban az LG Remény általános iskolát, amely szintén részesült az LG Electronics projektoros tévéket és számítógépeket tartalmazó adományaiból. A vállalat támogatja a tanárokat és az iskola egyéb oktatási tevékenységeit is. |
|
|
| |
|
| “Seoul Street Landmark” Teheránban |
|
A koreai-iráni diplomáciai kapcsolatok felvétele 40. évfodrulójának megünnepléseként az LG Electronics 2002-ben saját nevében létrehozta a Seoul Street Landmark nevű próbakövet, és Teheránnak adományozta. Az LG Electronics emellett a közszolgálat részeként egyéb kényelmi szolgáltatásokat is biztosít a Seoul Parkban, amely szintén a Seoul Street egyik része.
Az LG Electronics olyan kampányokat is támogatott, amelyek során használt számítógépeket adományoztak egyiptomi árvaházaknak. A vállalat olyan török veteránokat hívott meg Dél-Koreába, akik harcoltak a koreai háborúban. Az LG Electronics szponzorálta a mozgássérült gyermekek focicsapatát Hollandiában, valamint egy rehabilitációs központ fellállítását rákos gyermekek számára Oroszországban. Az LG Electronics továbbra is támogatja a Bridge of Hope nevű tanácsadó műsor sugárzását Malajziában. Ezekkel a tevékenységekkel az LG Electronics az egész világon utat mutat a társadalmi fejlődésnek. |
| |
| Az LG Electronics Szociális gondoskodás csoportja |
|
 |
A „vállalatpolgár” fogalom olyan céget takar, amely a profitszerzés mellett magára vállalja az adott közösséggel szemben fennálló kötelezettségeket és felelősséget.
Az LG Electronics az ügyfelek bizalmának birtokában, és mivel a közösség hasznos tagjaként tekintenek rá, elébe megy szociális kötelességeinek. Erre például 2003.
júniusában került sor, amikor az LG Electronics elindította a Szociális gondoskodás csoportját. Ez az ország minden egyes LG Electronics munkahelyét képviselő csoport körülbelül 200 tagból áll. Az ügy iránt elkötelezett tagok a nemzeti katasztrófák alkalmával mentési és támogatási feladatokat látnak el. Ezzel az intézkedéssel az LG Electronics megbízott emberei valóban irányítani tudják a vállalat szociális gondoskodással kapcsolatos tevékenységeit. |
|
|
| |
|
| LG Electronics Önkéntes csoportok a tinédzserkorú kenyérkeresőkért |
|
 |
| Az LG Electronics támogató csoportokat illetve sorstársakat tömörítő csoportokat hozott létre a kenyérkeresésre kényszerülő tinédszerek számára. A szervezeten keresztül az LG Electronics pénzügyi segítséget nyújt ezeknek a fiataloknak, amíg felnőnek és önálló életet kezdenek élni. Az önkéntes csoportok eltérő tanulási módok vagy idegennyelvű programok kialakításával nyújtanak segítséget a tanuláshoz. A csoportok tagjaik részére sokrétű tevékenységeket is szerveznek, ez lehet üzemlátogatás az LG Electronics gyáraiban, az LG Electronics által szponzorált koncertek, filmek stb. |
|
|
|
|